1.Éveken át a sötétben ültem, az élet útjai mellett.
Vakon éltem, és nem láttam én se Istent, se embereket.
Csak önmagam vágyai űztek a szeretet koldusaként.
Volt szemem, mint másnak a földön,
de sohase láttam a fényt, de sohase láttam a fényt.
Bátorság kelj föl! Bátorság kelj föl! Bátorság kelj föl!
Téged hív, téged hív!
Az ács szava csendül, mondd Uram: mit tegyek,
hogy lássalak Téged, és kövesselek?!
hogy lássalak Téged, és kövesselek!

2.Tudtam jól, hogy ki jár az úton, ismertem nevüket.
Hallottam a nagy hírű ácsról Jerikóban eleget.
Úntam már a lelkesek hangját, kik zúgtak az ács után.
Akkor egy hang rám tört a mélyből,
mint vihar előtt a villám, mint vihar előtt a villám.
Bátorság kelj föl! Bátorság kelj föl! Bátorság kelj föl!
Téged hív, téged hív!
Az ács szava csendül, mondd Uram: mit tegyek,
hogy lássalak Téged, és kövesselek?!
hogy lássalak Téged, és kövesselek!