Mint álmaimból szőtt
rózsa, mely égre nőtt,
úgy indultam feléd az űrön át.
De nem ismertelek,
hiába kerestelek,
mégse találtam lábaid nyomát.
Mint szárnyszegett madár,
ki a földön körbejár,
maga sem érti miért nem tud felröppenni már.

És volt - nem is csekély -
eltékozolt esély,
mellékutakra sodró szenvedély.
Hozzád így értem én,
nincstelenül szegény,
üres kézzel az ember mit remél.
Nézd lábad elé teszem
szélkavart életem,
rósza illatú kincseimből ez maradt nekem.

Mégis választottam,
te vagy a választottam,
hozzád jöttem tűzre szomjasan.
Kérlek nyújtsd kezed,
a tegnap eltemet,
ha nem szólsz az ajkam néma marad.
Várom léptedet,
jöjj, hisz nélküled
ölelő karom béna marad.

Mondd ki hát a varázsigét,
hogy meghalljam a holnap hitét
és feltáruljon a felszínek alatti lét.
Mert választottam,
te vagy a választottam,
hozzád jöttem tűzre szomjasan.